Készítette:  Terdik Róbert
2018.11.18: Az Óvodások előadásukban meggyújtják az első gyertyát.
                     2018.11.25:   A Szent Mihály Görögkatolikus Iskola tanulóira hárult a               második gyertya meggyújtása
A hatodik a osztály lehetőséget kapott arra, hogy második gyertya meggyújtásához műsorral készüljön. Mi örömmel vettük a felkésést, és osztályfőnökünk segítségével elkészítettünk egy adventi, karácsonyra készülő összeállítást. A liturgia végén került sor az előadásra, amely nagyon meghatotta a jelenlévőket. Nagyon jól esett nekünk, hogy sok dicséretet kaptunk tanárainktól és a hívektől. Az előadás közben mi is átéreztük a karácsony, a kis Jézus születésének közeledtét.
2018.12.02:   A Szent Mihály Görögkatolikus nevelőire, diákjaira és            szülőire hárult a harmadik gyertya meggyújtása
November 18-án, vasárnap a görögkatolikus templomban meggyújtottuk az első gyertyát. Ezen a szép eseményen intézményünk, a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola óvodásai, dolgozói és szülők adtak szívet melengető műsort. Segítették a jelenlévőket abban, hogy ráhangolódjanak a közelgő ünnepre, hiszen az „Advent” szó jelentése nekünk, keresztényeknek nem csak a várakozást jelenti, hanem sokkal többet: az Úr eljövetelét jelenti, mégpedig legalább háromféle értelemben: Jézus születését az evangéliumi beszámolók szerint, a második eljövetelét az utolsó ítélet napján, valamint Jézus befogadását a szívünkbe.
2018.12.02:   A 6.a tanulói meggyújtották a református templomban az                 első gyertyát
Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
“Óvj, őrizz, oltalmazz!”
Adventi gyertyagyújtás      (2018.11.18-tól)
  Idén a görög templomban az adventi koszorú első három gyertyáját intézményünk, a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola képviseletében gyújthattuk meg. Az első gyertyagyújtáshoz óvodásaink és szüleik készültek szívhez szóló műsorral az óvó nénik közreműködésével. A második gyertyát intézményünk 6. a osztályosai gyújtották meg, osztályfőnökük, Madar Józsefné vezetésével. Csodálatos műsorral készültek erre az alkalomra. Ugyanezzel a műsorral vettek részt a református templomban az első gyertya meggyújtásán. A harmadik gyertyát is mi gyújthattuk, melyhez szintén műsorral készültünk. Iskolánkat most pedagógusok, szülők és diákok képviselték. Köszönjük a lehetőséget, és minden szereplőnek a közös együttlétet, mely újabb szép példája volt az összetartásnak, az együtt munkálkodásnak. Örülünk annak, hogy a gyermekek, szülők, pedagógusok összefogva hidat építenek hűségből, emberségességből, hitből, szeretetből, amelyen eljuthatunk Betlehembe. Kívánjuk, hogy Karácsonykor mindenki szívében szülessen meg a Kisjézus. Minden tettünk legyen egy tiszta hangjegy a szeretet kottájában. Idén a görög templomban az adventi koszorú első három gyertyáját intézményünk, a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola képviseletében gyújthattuk meg. Az első gyertyagyújtáshoz óvodásaink és szüleik készültek szívhez szóló műsorral az óvó nénik közreműködésével. A második gyertyát intézményünk 6. a osztályosai gyújtották meg, osztályfőnökük, Madar Józsefné vezetésével. Csodálatos műsorral készültek erre az alkalomra. Ugyanezzel a műsorral vettek részt a református templomban az első gyertya meggyújtásán. A harmadik gyertyát is mi gyújthattuk, melyhez szintén műsorral készültünk. Iskolánkat most pedagógusok, szülők és diákok képviselték.
Képgaléria Képgaléria Képgaléria