Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
“Óvj, őrizz, oltalmazz!”
Karácsony – várás a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskolában    
  Intézményünk mozgalmas hetet tudhat maga mögött. Már december 10-én, hétfőn elkezdődött a karácsonyi készülődés. Reggel a 7. b osztály gyújtotta meg a negyedik gyertyát az adventi koszorún, egy szép műsor keretében.  Délelőtt – még a Mikulás naphoz kapcsolódva – közös sorversenyen vettek részt óvodásaink és nyolcadikos diákjaink. Minden nyolcadikos kapott egy ovis párt, akivel együtt versenyzett. A játékos vetélkedőbe az osztályfőnököket is bevonták az óvó nénik. Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat. A kicsik különösen élvezték a „nagy iskolások” társaságát. Ezen a napon, délután kézműves foglalkozásokkal vártuk a gyerekeket. Aki kíváncsi volt, megnézhette, hogyan ünnepelnek Angliában – természetesen angol nyelven, majd játékos feladatlapot tölthettek ki. A jó hangulatot egy kis süteményevés is fokozta. Kedden hasonló volt a program. Ekkor a kézműves foglalkozások mellett a német karácsonnyal ismerkedhettek az érdeklődő gyerekek, teadélután keretében. Ezen a napon díszítettük fel az iskolai karácsonyfát. Szerdán karácsonyi „Ki mit tud” volt, ami nagyon tetszett a résztvevő diákoknak. Csütörtökön a Luca – napi hagyományokkal ismerkedhettek a gyerekek, illetve osztályfőnökeikkel közösen Luca – napi búzát ültethettek. A jövő héten hétfőn, december 17-én, délután 13 órától Adventi vásár lesz intézményünkben, melyre mindenkit szeretettel várunk!
Képgaléria Képgaléria Képgaléria