Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
“Óvj, őrizz, oltalmazz!”
A Magyar Népdal Napja (2020.09.17.)    
Szeptember 17-én ismét dalra fakadtak diákjaink és pedagógusaink. Bár a vírushelyzet miatt kissé eltérő módon ki – ki a saját tantermében - de nagy örömmel tettük ezt a Magyar Népdal Napján, melynek központja és egyben kezdeményezője Martonvásár. Minden nemzetnek, így nekünk, magyaroknak is különösen fontos saját folklór kincsünk megőrzése, a magyar népdal életben tartása, melyről egy helyen így írnak: „Önfeledt, varázslatos, mélységes mély. A dallamok, szövegek, s a nyomukban áradó érzések a mi folklórunk, s az újragondolt előadásuk, felhasználásuk keltette felfedezések természetes velejárói e műfajnak.” Egy olyan, régmúltat idéző, már – már feledésbe merülő világot őriz a népzene és a népdal, mely újra és újra feledhetetlen érzéseket kelt a mai kor gyermekében is. Ezt az érzést igyekeztünk mi is erősíteni ismét, amikor a reggeli lelki percek után közös énekléssel tisztelegtünk kultúránk, néphagyományaink előtt. Mindig öröm látni gyermekeinket, hogy még ebben a rohanó világban is önfeledten éneklik a jól ismert dallamokat, erősítve ezzel a közösséghez tartozás érzését is, hagyományaink ápolását.
Képgaléria Képgaléria Képgaléria