Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Harmadik alkalommal rendeztük meg a Míg Megnövök Alapítvány megyei fordulóját a Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában, február 1- én. 39 csapat, 156 gyerek vett részt ezen a színvonalas versenyen, Hajdú-Bihar vármegye iskoláiból, 2-8 osztályig. 14 órától az Olvasni nem ciki! és a Matekguru, 15 órától a Nyelvészguru és a Rigó énekeljen! versenyzők részvételével került lebonyolításra a területi forduló. Iskolánkból öt csapat versenyzett. A verseny megnyitásaként, Tasó Béla polgármester úr, valamint intézményünk igazgatója, Keczán Szilárd köszöntötte a gyerekeket, pedagógusokat, szülőket. A csapatokkal hangos bemondón keresztül ismertettük a versenyszabályokat. A tantermekben a felügyeletet pedagógusaink látták el. A négy fős csapatoknak az alapítvány által elkészített feladatlapot kellett kitölteni. Minden évfolyamon 45 percig dolgozhattak. A területi fordulókban amelyek minden vármegyében egyszerre kerültek megrendezésre- évfolyamonként, tantárgyanként a legtöbb pontot elért, 10-10 csapat jut tovább az országos döntőbe, amelyet Nyíregyházán rendez meg, a versenyt szervező alapítvány. Bízunk benne, hogy a feladatlapok eredményes megoldása után, a versenyző gyerekek élményekkel távoztak iskolánkból.
Megyei verseny Nyíradonyban
Galéria Galéria