Készítette:  Dzsuláné Janurik Krisztina
Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola
“Óvj, őrizz, oltalmazz!”
    Mónus József élménybeszámoló  (2018.05.30)
  Szintén június 8-án vehettek részt iskolánk tanulói egy élményekben gazdag programon. Topor István 6. évfolyamosokból álló csapata az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark történelem versenyén vett részt, melynek keretében elfogadta meghívásunkat Mónus József (a Farkas), világbajnok íjlövő, akit a versenyző diákok példaképüknek választottak. Egy vetítéssel egybekötött élménybeszámolón vehettek rész intézményünk diákjai, melyet nagy érdeklődéssel hallgattak. Láthatták a bajnok több győztes lövését, virtuálisan vele lehettek az egri vár bástyáján, ahonnan a Dobó téren elhelyezett célba talált, vagy Isztambulban, az idei világbajnokságon, ahol a dobogó legfelső fokán emelhette magasba a magyar zászlót és szülővárosának, Hajdúnánásnak a zászlaját. Az előadás után a program a piactéren folytatódott, ahol egy golf labdát vett célba 150 méterről. A nyílvessző közvetlenül a labda fölött állt bele a földbe. A gyerekek hatalmas üdvrivalgással és tapssal fogadták. Ez után az érdeklődők egy rendhagyó történelem órán vehettek részt Koleszár Tímea, Koleszár Ferenc és Koleszár Árpád íjász vezetésével. Ki is próbálhatták az íjászatot, felvehették eleink ruháját, sisakját, betekinthettek őseink életébe. Köszönjük ezt az élményekben gazdag délelőttöt!
Képgaléria Képgaléria Képgaléria