Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
“Óvj, őrizz, oltalmazz!”
Libaterelés és zsíros kenyér parti Szent Mihály Hét Nyíradonyban (2019.11.04-08)    
  Őseink a mennyei erők vezérét, Szent Mihály Főangyalt választották templomunk védelmezőjének, így intézményünket is az Ő oltalmába ajánlottuk. Hagyományteremtő szándékkal, 2011-ben tartottunk először Szent Mihály Hetet iskolánkban. Közösségépítésünknek kedves és tartalmas színfoltja ez a projekthét. Kilencedik alkalommal, 2019. november 3-án templomunk búcsújával kezdtük a hetet. Hétfőn az elsős kiscsibék próbája, avatása történt. Minden gyermek teljesítette a feladatokat, s lelkesen mondták idősebb társaik után az eskü szövegét. Büszkén vették át intézményük nyakkendőjét. A többi helyszínen a humán munkaközösség által szervezett vetélkedőn próbálhatták ki különböző területeken jártasságaikat a tanulók. Az „Osztozkodjunk” vetélkedőn pedig mókás matematikai feladatokon törhette mindenki a fejét. A „Tollasozzunk” néven hirdetett tevékenységen kipróbálhatták a lúdtollal való írás mesterségét a betérők. Próbára tette mindenki ügyességét az írás. Bőven fogyott a tinta és a lúdtoll is. Az egészségé és a sporté volt a kedd. A reggeli torna után mindenki frissen kezdett a délelőtti tanuláshoz. Délután rendőrségi bemutató és előadás, valamint kerékpáros ügyességi verseny vette kezdetét. Sok ügyességre volt szükség a Libaterelgetési játékok megoldásánál. Az Egészségfejlesztő Iroda munkatársai segítségével előadásokon, különböző egészségügyi méréseken vehettek rész a szülők, s az érdeklődők. Nagy igyekezettel gyakoroltuk az újjáélesztés technikáját. Ezen a napon került sor helytörténeti és védőszentünkről készült plakátok, ismertető anyagok készítésére, amelyek az iskolában kiállításra kerültek. Szerdán, a lelki napon ismerkedhettek az osztályok a védőszentjükkel, illetve iskolalelkészünk szervezésében versenyzett az egész iskola. Megismerhettük Szent Márton életét, tevékenységeit. Majd a gyógynövények, fűszernövények felismerése tette próbára mindenki érzékszervét. Lelki napunk koronájaként nyílt fotókiállítás Hitünk témakörben, amelynek alkotói megörökítették a megélt hit pillanatait. Éles látásukkal elénk varázsolták hitük apró morzsáit, villanó képeit. Csütörtökön az alsó tagozatosok játékos sport vetélkedőn vehettek részt. A „Te is ludas vagy!” biológiai fejtörő és a „Most nyelvelhetsz” nyelvi játékok vidám perceket szereztek a részt vevő diákoknak. Az óvoda is bekapcsolódott a mindennapos programokba. Ilyenkor a három csoport együtt, összevont csoportban tevékenykedett. Hétfőn részt vettek a csibeavatón, valamint projektoros vetítés során tanultak kiszámolókat, libás dalokat. Kedden plakátokat készítettek „Ősszel az óvoda” címmel, valamint libás mozgásos népi játékokat tanultak. Szerdán az óvónénik előadásában láthatták a gyerekek Szent Márton legendáját, majd a csoportok védőszentjeivel ismerkedtek. Az óvodában csütörtök reggel nagy volt a zsongás. A szülők, nagyszülők is letelepedtek az óvodás székekre, s együtt munkálkodtak a gyermekekkel. Készültek a szebbnél-szebb csodalámpások, mécsesek, amelyek este fényükkel hívogatták a vendégeket a „zsíros kenyér partira”. Csütörtök este a zsíros kenyér partin templomunk árnyékában szívet, lelket, testet melengető volt. Köszönhetően a sok gyermeknek, szülőnek, pedagógusnak és a forró teának. Az utolsó napon az eső sem szegte kedvünket. Minden osztály ültetett egy fát. Így csatlakoztunk a „Zöldítsük vissza a földet” mozgalomhoz. Az ovisok udvarára pedig megérkezett Mártika és Kincsem, a két libalány, akik hangjukkal csalogatták ki a gyerekeket. Programokban és élményekben gazdag hetet zárhattunk ismét. Köszönet mindenkinek, aki egy kicsit is hozzátett a hét sikeréhez és segítette munkánkat, illetve részt vett a programjainkon.
Képgaléria Képgaléria Képgaléria