Isten hozott a Szent Mihályban!

Felavattuk csibéinket.

A Csibeavató egy olyan ünnepség, amely elsőre furcsa hangzást kelthet, de azok, akik a nyíradonyi Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába járnak, tudják, hogy ez a nap a legfiatalabbakról szól: az első osztályosokról.

Így volt ez november 8-án, pénteken is, amikor az elsősök, mint a mesékben, három próbatétel után, igazi „szentmihályos” tanulókká válhattak. Volt tojásegyensúlyozó verseny, kukoricás váltófutás, és volt kosár cserebere.
A 2024/25. tanévben 26 kisdiák vehetett részt az ünnepségen, és örülhetett a sok ajándéknak, és a közös csibetáncnak, ami fergeteges hangulatot teremtett.
A csibeavató után a nyakkendők, sálak megáldása és felkötése következett.

A nyakkendő az intézmény olyan jelképe, amelyet a diákoknak viselniük kell a különböző ünnepeken, eseményeken. Az elsősök nagyon örültek ezeknek, a tanító néni és a napközis tanító bácsi pedig nagyon büszkék voltak rájuk.

Az ünnepség végén a fogadalomtétellel iskolánk teljes jogú tagjává váltak elsőseink. Köszönjük városunk polgármesterének, Szilágyi Zoltán Tibornak, hogy eljött és ajándékkal köszöntötte elsőseinket.

Oszd meg a cikket: