Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Első alkalommal került megrendezésre a görögkatolikus általános iskolák hangszeres növendékeinek találkozója 2023. májusában intézményünkben. Az ünnepélyes megnyitót a résztvevő diákok hangversenye követte. Hallhattunk szóló, négykezes és duó produkciókat. Közös ebéddel folytatódott a nap, majd meglepetés koncerten vettek részt a gyerekek a Debreceni Egyetem Zeneművészeti kar hallgatóinak előadásában. A rendezvény záró programja a táncház volt. Emléklappal a kezükben, mosollyal az arcukon, élményekkel a szívükben távoztak a kis fellépők. Tar Éva Fotók: Gólya György
Hangszeres találkozó a Szent Mihályban