Óvodánk
Városunkban sok olyan katolikus és más világnézetet valló fiatal család él, amely igényli gyermekei számára a hitre nevelést.
Felmerült annak igénye, hogy már az óvodai nevelés is valósuljon meg egyházi keretek között. A gyermeknevelése elsősorban a család joga és kötelessége, ebben az óvodánk kiegészítő, esetenként hátránycsökkentő szerepet tölt be.
2017. szeptember 1-jén indult intézményünkben óvodai tagozat. Az óvodai épületet újjáépítették, amely megfelel a XXI. századi óvodának, udvara igényesen kialakított.
2021-ben elkezdtük a felújított épület bővítését. Átadás után az ovisok nevelése négy jól felszerelt csoportszobában, tornaszobával kiegészített épületben történik.
A 2022/2023-as tanévben óvodánkban játékos angol oktatás kezdődött, melyre nagy volt az érdeklődés. Ezek a foglalkozások előkészítik a gyermekek idegen nyelvvel való találkozását az alsó tagozatban. Így sokkal könnyebben és gördülékenyebben kezdenek majd az iskolai nyelvtanulásához.
Katica csoport
🐞
A Katica csoportban, mint a kicsi katicák, vidáman és összetartóan fedezzük fel a világot. Segítjük egymást, és mindig mosolyogva indulunk új kalandokra. Ahogy a katicák szerencsét hoznak, mi is minden nap örömet csempészünk egymás szívébe!
Maci csoport
🐻
A Maci csoportban, mint a kíváncsi kis medvék, együtt fedezzük fel a világot és sokat nevetünk. Mindig segítjük egymást, és közösen éljük át a nap csodáit. Nálunk mindenki biztonságban érzi magát, mint a mackók ölelő karjaiban!
méhecske csoport
🐝
A Méhecske csoportban, akár a szorgos méhek, együtt dolgozunk és tanulunk minden nap. Vidáman és kíváncsian fedezzük fel a világot, miközben segítjük egymást. Akárcsak a méhecskék, mi is kis közösségként tesszük szebbé a napokat!
pillangó csoport
🦋
A Pillangó csoportban, akár a színes pillangók, játékosan és szabadon fedezzük fel a világot. Minden nap új kalandokat hoz, ahol együtt tanulunk és növekedünk. Ahogy a pillangók könnyedén szárnyalnak, mi is vidáman és boldogan repülünk át a napokon!
játékos keretek között ismerkedhetnek az ovisok az angol és német nyelvvel
A 2024/2025-ös tanévtől játékos angol és német nyelvoktatás történik.
Ezek a foglalkozások előkészítik a gyermekek idegen nyelvvel való találkozását az alsó tagozatban. Így sokkal könnyebben és gördülékenyebben kezdenek majd a lurkók az iskolai nyelvtanulásához.
Szent Mihály hét az óvodában
Szent Mihály héten az óvodások is különféle programokon vettek részt, nagycsoportosaink meglátogatták az elsősök nagy eseményét, a csibeavatót. Közös tánccal, jókedvvel zárult a heti program.
Görögkatolikus kisokos: mindent az óvoda és iskolaválasztásról
Bár még csak most kezdődött el az új tanév, ismét nagy dilemma előtt állnak a szülők, családok és a tizenéves diákok.
Zene világnapi mini koncert az oviban
Két zenei mű is felcsendült iskolánk aulájában szeptember 30-án. A duót két kiváló hegedű tanárunk szólaltatta meg: Kovács Viktória és Molnár Marianna.
Óvodánk Életképei
Óvodánkról eseményeiről készült legfrissebb képek.
Zene világnapi mini koncert
Sosztakovics: Duó és Háros felől…ez a két mű csendült fel iskolánk aulájában szeptember 30-án. A duót két kiváló hegedű tanárunk szólaltatta meg: Kovács Viktória és Molnár Marianna.
A népdalokat a Szent Mihály Gyermekkar előadásában hallhatta a közönség Illyés Adrienn tanárnő vezényletével. Zongorán mindkét produkcióban Tar Éva tanárnő közreműködött.
Ugyanez a produkció délután az ovi tornatermében is felcsendült, ahol a jövő zenészei és zenekedvelői hatalmas tapssal és csillogó tekintetekkel jutalmazták az elhangzottakat.
Állatok Világnapja a Szent Mihály Oviban
Az állatok világnapja alkalmából, az állatokkal kapcsolatos témakört dolgoztuk fel csoportjainkban.
Projektünket színesítették találós kérdések, énekek, mondókák, állathangok utánzása, kirándulás, állatsimogatás, mozgásos játékok, barkácsolás.
Az igazán kreatív szülők gyermekeikkel közösen, újrahasznosított anyagokból készítettek állatokat, melyekből óvodánkban kiállítást szerveztünk.
Élményteli hét színes palettája minden gyermek részére nyújtott boldog, vidám perceket. Vadon Attiláné
Magyar Népmese napjA
Szeptember 30-án a Magyar Népmese napjára emlékeztünk. Óvodapedagógusaink és a dajka nénik a Kacor király című mesét dramatizálták el gyermekeink nagy örömére.
Közös tánccal zárult az előadás.
Nyolcadikosok meséltek az ovisoknak
A magyar népmese napján iskolánk legidősebb diákjai ringatták álomba a kicsiket.
Macis hét és gyertyaszentelés
A csoportba járó gyermekek saját macikkal játékos tevékenységeket végezhettek a Macis hetünkön. Medvékről képeket, mesés könyveket nézegettünk, beszéltünk a népi szokásokról, medvebarlangot, állatkertet építettünk, medve-álarcot festettünk, megvendégeltük a macikat, bábszínházasat játszottunk. Medvéről szóló dalos játékokat játszottunk, mondókákat, meséket ismertettünk meg a gyermekekkel. Játékos, mozgásos tevékenységeket szerveztünk az iskola tornatermében, ahol követtük a “medve lábnyomát”.
Az egészséges étkezési szokások kialakítása, a gyermekek egészségének megőrzése fontos számunkra, ezért heti három alkalommal szülők által felajánlott gyümölcsöket fogyaszthattak. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén Marci Atya megszentelte a Sünicsoport gyertyáit, amit a gyerekek hazavihettek magukkal.