Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
■Az Ország Házában jártunk■
Budapesre utazott a két negyedik osztályunk május közepén.
Nagy
volt
az
izgalom
már
az
utazás
elején,
hiszen
sok
kisdiák
életében
ez
volt
az
első
vonatozás. Mint utóbb kiderült, tetszett nekik, igazán jól szórakoztak a vonaton.
Pestre
érkezve
első
úticélunk
az
Országház
megtekintése
volt.
Csodálatos
élményben
volt
részünk!
Az
épület
nagysága,
külső
szépsége
első
pillantásra
lenyűgözte
a
gyerekeket.
A
szakszerű
tárlatvezetés,
az
impozáns
belső
építészeti
megoldások,
díszítések
csak
fokozták
ezt
az
érzést.
A
korona
látványa
pedig
egy
életre
örök
emlékként
megmarad
a
szívükben.
Köszönjük
szépenTasó
László,
Országgyűlési
Képviselő
Úrnak
a
parlamenti
látogatásunkhoz
nyújtott
segítségét!
Lelkünkben
őrizzük
azt
a
mini
koncertet
is,
amit
iskolánk
gyermekkórusának tagjai adtak az Országház előtt.
A nap folytatásaként elsétáltunk a
Margit-szigetre, ahol a zenélő szökőkút magával ragadta, elvarázsolta a diákokat.
Estére elfáradva, de annál vidámabban, felejthetetlen élmenyekkel gazdagodva értünk haza.
■Gyermekbúcsú Máriapócson■
Május
11-én,
szombaton
rendezték
meg
Máriapócson
a
gyermekbúcsút,
melynek
mottója
így
hangzott:
„Minden
általa
lett”.
Intézményünket
a
4.
és
6.
évfolyam
diákjai
képviselték
osztályfőnökeikkel és iskolalelkészünkkel együtt.
Az
idei
mottónak
megfelelően
a
Teremtő
és
a
teremtés
szépségeire
csodálkozhattak
rá
a
résztvevők
a
rendezvényen.
Az
interaktív
állomásokon
lehetőség
volt
a
naprendszerrel,
madárhangokkal,
növényekkel,
zenével,
a
teremtés
napjaival
való
foglalkozásra,
kézműveskedésre,
és
még
számos
más
izgalmas
feladat
elvégzésére.
Fél
tizenkettőkor
ünnepi
liturgia
vette
kezdetét,
diákok
ministrálásával.
Ábel
püspök
atya
prédikációjában
a
teremtés
jóságára
és
szépségére
emlékeztetett,
és
arra
is
felhívta
a
figyelmünket,
hogy
kívül
–
belül
legyünk
szépek.
A
kegytemplomban
a
csodatévő
kép
előtti
imával
zárva
zarándoklatunkat
hazaindultunk,
hogy
a
hétköznapokban
is
hirdessük
a
Teremtő
jóságát,
és
tegyük
szebbé
a
világnak a ránk eső részét.
■Szépen olvastak■
A
Szent
Mihály
Görögkatolikus
Óvoda,
Általanos
Iskola
és
AMI
területi
szépolvasási
versenyt
rendezett május 7-én, a 3-4. évfolyamos tanulóknak.
A
rendezvényre
érkeztek
diákok
a
debreceni
Szent
Efrém,
a
nyíregyházi
Szent
Miklós,
a
nyíracsádi
Szent
Piroska,
a
nyíradonyi
Kölcsey
Ferenc
iskolákból,
és
intézményünkből
is
megmérettetésre
váró
gyerekek.
Keczán
Szilárd
intézményvezető
köszöntötte
a
vendégeket
és
elmondta,
hogy
hagyományt
szeretne
a
Szent
Mihály
iskola
teremteni
ezzel
a
versennyel.
A
verseny
első
részében
a
szabadon
választott,
magukkal
hozott
szöveget
olvasták
fel
a
gyerekek,
ezt
követően,
a
kötelező,
számukra
ismeretlen
elbeszélésrészlet
felolvasására
került
sor.
Igazán
gazdag
délután
részesei
lehettünk,
hisz
a
gyerekek
csodás
regény-,
novella-,
meserészletekkel
örvendeztettek
meg
bennünket,
melyek
szívet
melengettek,
mosolyt
csaltak az arcokra vagy emléket ébresztettek.
Köszönjük
valamennyi
versenyző
és
a
felkészítő
pedagógus
munkáját,
gratulálunk
nekik
és
a
díjazottaknak!
Eredmények:
3.
évfolyam:
1.
Illés
Levente
(Nyíradony
-
Szent
Mihály)
Felkészítő
pedagógus:
Veres
Noémi
2.
Mihucz
Máté
Tamás
(Debrecen)
Felkészítő
pedagógus:
Szabó-Nemes
Krisztina
2.
Danó
Sándor
(Nyíregyháza)
Felkészítő
pedagógus:
Kévés
Tamásné
3.
Bakos
Villő
(Debrecen)
Felkészítő
pedagógus:
Dr.
Simon
Béláné
Hutkai
Éva
4.
évfolyam:
1.
Simon
Zsófia
Lujza
(Debrecen)
Felkészítő
pedagógus:
Kovács-Bojté
Brigitta
1.
Erdei
Szilvia
(Debrecen)
Felkészítő
pedagógus:
Szabó
Beatrix
2.
Blascsák
Zalán
(Nyíradony
–
Kölcsey)
Felkészítő
pedagógus:
Sósné
Juhász
Sára
3.
Balla
Sztella
Csenge
(Nyíradony
–
Szent
Mihály)
Felkészítő
pedagógus:
Szabóné
Polyák
Mária
3.
Nagy
Csenge
(Nyíracsád)
Felkészítő
pedagógus: Matilné Bollók Judit
■Zenei esték hangversenysorozat■
Május 6-9-ig a zenészeink és énekeseink örvendeztették meg szüleiket csodás koncerteken.
Hétfőn
az
első
állomás
a
hegedű
tanszaki
hangverseny
volt.
Igyekeztek
minél
szebb
és
tisztább
hangokat
elővarázsolni
növendékeink
ebből
a
csöppet
sem
könnyűnek
mondható
hangszerből.
Köszönjük
a
felkészítést
két
kiváló
pedagógusunknak
Molnàr
Mariannának
és
Kovács Viktóriának.
Kedden,
május
7-én
a
zongora
tanszak
anyák
napi
hangversenyére
került
sor
intézményünkben,
ami
városunkban
már
17
éves
múltra
tekint
vissza.
Zongoristáink
újból
kinyitották
azt
a
képzeletbeli
kincsesládikát,
ami
az
apró
zongoradarabokat
rejtette,
és
átadták
egy
szál
tulipán
kíséretében
a
kedves
édesanyáknak,
nagymamáknak.
Csodás
pillanatoknak lehettünk szem és fül tanúi. Köszönjük Tar Éva tanárnő lelkes munkáját!
Szerdán,
május
8-án
fúvós
és
gitár
hangversenyre
gyűltünk
össze,
melyen
a
furulya
és
gitár
mellett
megszólalt
a
trombita
és
harsona
is.
Nagyon
sokat
fejlődtek
tanítványaink
a
félévi
hangversenyhez
képest,
ami
a
kitartó,
szorgalmas
munka
eredménye
és
két
elhivatott
kollégánk
érdeme,
akik
a
gyerekeket
felkészítették.
Tóth
Balázs-furulya,
trombita,
harsona
és
Varga Gábor-gitár.
Csütörtökön
anyák
napi
koncertre
invitálta
Illyés
Adrienn
karnagy
a
Szent
Mihály
Gyermekkar
énekeseinek
hozzátartozóit
a
Móricz
Zsigmond
Művelődési
Házba.
A
zenei
esten
lehetősége
nyílt
a
szülőknek
meghallgatni
az
énekkar
ebben
a
tanévben
tanult
dalait.
Köszönjük
Illyés
Adrienn
tanárnő
lelkes
munkáját
és
a
zongora
billentyűin
varázslatosan
játszó
Tar
Éva
zenei
kíséretét!
■Anyák napja a templomban■
Május
első
vasárnapján
a
reggeli
szent
mise
után
műsort
adtak
a
7.
b
osztályosok.
Az
édesanyákat,
nagymamákat,
dédmamákat,
keresztanyákat
köszöntötték
iskolánk
diákjai:
Benkovics
Viktória,
Kujbus
Mercédesz,
Terdik
Dóra,
Csaba
Szilárd,
Csaba
László
és
Felföldi
László.
Köszönjük
a
színvonalas
műsort
Antal
Éva
tanárnőnek.
Ezt
követően
fél
tizenkettőkor
a
3.
a
osztályosok
vasárnapi
osztályliturgiája
végén
köszöntötték
a
gyerekek
az
édesanyákat,
nagymamákat anyák napja alkalmából Szikora József atya felkészítő munkájának hála.
■Képzőművészetisek kiállítása■
Művészeti
iskolánk
Képzőművészeti
tanszakos
tanulóinak
munkáiból
készült
kiállítás
nyílt
az
intézmény első emeletén.
A
2023/2024-es
tanév
munkáit
is
technikai
sokszínűség
jellemzi.
A
pasztell,
kollázs,
akrill,
akvarell,
szén,
monotípia
munkák
mellett
a
batikolás
fajtáival
is
megismerkedtek
tanítványaink.
Az
általuk
festett
pólókhoz
bábot
és
portrét
készítettek,
valamint
divattáskát
terveztek.
Minden
kedves
érdeklődőt
szeretettel
látunk,
a
tanulóknak
pedig
szívből
gratulálunk
csodálatok
alkotásaikhoz!
Képzőművészeti
tanszakos
tanulóink:
Balogh
Milán
6.a
Benkovics
Viktória
Ildikó
7.b
Gliga
Petra
7.a
Horváth
Edit
Virág
6.a
Kádár
Krisztina
6.b
Karmazsin
Arabella
Zsófia
6.b
Kovács
Panna
Gréta
7.a
Kujbus
Mercédesz
7.b
Puskás
Violetta
7.a Rácz Ramóna Barbara 6.b Juhász Viktória 8.b
Köszönjük Sarkadi Annamária tanárnő lelkes munkáját!
■Sok győzelmet bezsebeltünk■
Intézményünk
alsós
és
felsős
diákjai
is
részt
vettek
egy
négy
fordulóból
álló,
a
Magyar
Labdarúgó
Szövetség
által
megrendezésre
kerülő
Bozsik
program
második
fordulóján
a
városi
sportpályán.
Nagyon
élvezték
a
gyerekek,
alig
lehetett
a
kisebbeket
lehozni
a
pályáról.
Ügyességüknek
köszönhetően
sok
győzelmet
bezsebeltünk.
Büszkék
vagyunk
rájuk!
Felkészítő kollégák: Móriczné Heni, Várdai Szilvia és Fényi Zsolt.
■Távolugró gödör a suli udvarán■
Móriczné
Heni
néni
megálmodta,
hogy
legyen
iskolánk
udvarán
egy
távolugró
gödör.
Pósán
Zoltán
és
családja
nagylelkű
felajánlásának
köszönhetően
Fényi
Zsolti
bácsival
karöltve
véghez vitték a tervet. Iskolánkban ezáltal még több lehetőség nyílik a kültéri sportolásra.
Köszönjük a Pósán család, testnevelőink és diákjaink lelkes munkáját!
■A Föld napja a Szent Mihály Óvodában■
Óvodánk
április
22-26.
közötti
időszakban
változatos
tevékenységekkel
és
programokkal
emlékeztek meg a Föld napjáról.
Egész
hetes
projektünk
az
Erdei
Harmónia
Látogatóközpontban
kezdődött,
ahol
nagy
szeretettel
és
színes
programokkal
vártak
bennünket.
Volt
3D-s
filmvetítés,
interaktív
játék,
színezés. Köszönjük az élményteli napot!
Az
időjárás
nem
kedvezett
az
„Egy
gyerek,
egy
muskátli”
keddre
tervezett
tevékenységünknek, így a virágültetést elhalasztottuk május 6-ra, a Madarak és fák napjára.
Szerdán
a
gyerekek
témához
kapcsolódó
rajzaiból
kiállítást
rendeztünk.
Az
újrahasznosítás
jegyében
gyerekek
és
szülők
közösen
készítettek
kreatív,
ügyességi
játékokat.
Köszönjük
a
szülők aktív részvételét!
Csütörtökön
a
tornateremben
zenés
bemelegítést
követően,
a
gyermekek
a
felállított
akadálypályákat
ügyesen
teljesítették.
Súlytalanságot
utánozva
kerültek
meg
bolygókat,
hason csúsztak padon, átbújtak alagúton, de volt mocsárjárás és célba dobás is.
Pénteken
közös
filmvetítésen
néztük
meg
a
Föld
meséje
című
kisfilmet.
Ezt
követően
kerültek
kiosztásra a kiállított alkotásokért a megérdemelt oklevelek és édességek.
A hét élményekben gazdagon, vidáman, sok-sok érdekes programmal telt.
Szabóné
Polyák
Mária,
Szikora
József
atya,
Antal
Éva,
Sarkadi
Annamária,
Várdai
Szilvia,
Bodogán Lászlóné írásait szerkesztette: Molnár Csilla
Szent Mihály Hírmondó