Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
A Szent Mihály Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola kapui február 21-én tárultak ki a nagycsoportos óvodások előtt iskolanyitogató foglalkozásra. Bemutatkozott a két leendő osztályfőnök: Csepelyné Győri Irén és Pocsai Emese. Lelki igazgatónk Papp Miklós atya az iskolában folyó lelki nevelés fontosságáról beszélt a szülőknek. Intézményvezetőnk Keczán Szilárd pedig az iskolában folyó oktató-nevelő munkáról. Addig az első osztályba készülő gyerekek kétféle programon is kipróbálhatták tudásukat. Testmozgásos játékos foglalkozáson vettek részt az gyerekek a tornateremben. Emese tanító néni véleménye szerint a mozgás jelentősen hozzájárul a személyiségfejlődéshez, melynek fontos része az egészségtudatos magatartás és a jövőorientáció. A gyerekek a Jégvarázs c. meséből egy részletet élhettek át mozgásos játékok által. Incike néni interaktív feladatokkal a figyelmet és a rövid távú memóriát igyekezett fejleszteni. Nagyon tetszett a gyerekeknek az interaktív tábla használata, s közben észre sem vették, hogy máris tanulnak és számképet egyeztetnek mennyiséggel. Várunk szeretettel minden leendő elsős kisgyermeket iskolánkba!
Iskolanyitogató
Galéria Galéria